2021. április 19. 20:42 - SportBetyárok

Készül az európai focikonzerv

- A ma hajnala az eddig ismert labdarúgás alkonya? (A Szuperliga margójára)

2021. április 19-e borongós nap volt. Mégis, kora reggel derült égből villámcsapásként ért a régóta pedzegetett hír, miszerint 12 nyugat-európai élcsapat (?) életre hívta a saját maguk által irányított, a „koldusboton támaszkodó” focigarcháktól (futball+oligarcha=focigarcha) eurómilliókat elszipkázó futballfelekezetektől (UEFA, FIFA) független, szinte teljesen zárt rendszerű Európai Szuperligát, amivel a Bajnokok Ligáját helyettesíthetik és amivel könnyen lehet, hogy az alapítók halálba küldik a „mi focinkat”.

esl_sb.jpg

Végezzünk el egy gondolatkísérletet! Tegyük fel, hogy az újonnan alapított csúcsbajnokságot szűk három évtizeddel ezelőtt, a 90’-es évek közepén hozzák létre. Az akkori foci elitklubjai között ott volt a Bajnokok Ligájákat nyerő Ajax, a Marseille, de nem sokkal azelőtt ért fel az európai labdarúgás csúcsára a szerb Crvena Zvezda sem, hogy az akkori olasz álomcsapatról, az UEFA-kupa győztes Parmáról már szót se ejtsünk. Ha akkor válik valóra a futballmágnások régóta dédelgetett vágyálma, akkor ezek az alakulatok ott lettek volna a Szuperligában. Vagy mégsem?! Nem biztos, mivel úgy tűnik, hogy a résztvevő 12 csapat „kiválasztása” mindenféle sportszakmai logikát nélkülöz. Értem én, hogy miért van ott a Milan, a Juventus, az Inter, a Manchester United vagy éppen a Real Madrid. Nagy múltú, patinás, a világfutballt mindig is meghatározó együttesek. De akkor mit keres ott a Tottenham vagy a Manchester City? Nem lefitymálva a két említett klubot, de legyünk őszinték. Ezek az együttesek a fentiekhez képest labdába sem rúghatnak, az egyik egyszer véletlenül éppen a sokszoros BL-győztes Ajax-ot kimákolva jutott a legrangosabb európai kupasorozat döntőjéig, a másik pedig még csak szóbeszéd útján hallott arról a bizonyos fináléról. Persze ne legyünk álnaívak. Tudjuk, hogy pénz alapú futballkonzerválás történik.

Aztán ott van az érem másik oldala is. Hiszen, ha mondjuk a 90’-es évek közepi futballelitet állandósítják és akkor hozzák létre a csúcsligát, akkor ki beszélne ma a Paris Saint-Germain-ről, a Manchester Cityről vagy éppen a Chelsea-ről? Kinek lett volna kedve eurószázmilliókat beleölni ezekbe a futottak még kategóriájú csapatokba, mikor nyilvánvaló, hogy fikarcnyi esélyük sincs odaférni a bőségszaruhoz, mert abból rendre az Ajax vagy mondjuk a Marseille lakik jól? Az én válaszom: senkinek. 

És mi lesz a hőstörténetekkel? Látunk még a Porto-hoz vagy a Steaua Bukaresthez hasonló BL-győztes csapatokat? Aligha, hiszen képzeljük el, hogy még ha kínkeservesen a Porto kvalifikálja is magát a Szuperligába, mennyi esélye lesz felvenni a versenyt azzal az Interrel, amelynek játékosai hétről hétre a legjobbakkal mérik össze tudásukat, míg a portugál sztárgárda az előző fordulóban a Farensevel, a következőben pedig a Gil Vicentével csap össze a Primeira Ligában? Erre nyilvánvalóan semmi sansz nincs. 

És mikor láthatjuk legközelebb a Ferencvárost a Camp Nouban futballozni? El tudjuk hinni, hogy valaki továbbra is a magyar rekordbajnokba akar majd befektetni, mikor a gazdasági-futballszakmai szakadék a Szuperliga hatására tovább mélyül? Ugye, hogy nem. 

Puskás Ferenc az 50-es évek elején úgy fogalmazott, „kis pénz – kis foci, nagy pénz – nagy foci”. Ha a képmutató futballmágnások korában némán könnyező futballIsten látja lelkemet, akkor tudja, hogy nehezemre esik leírni, de a zseniális Öcsi bácsi részint tévedett. A betegesen önző, saját portékájukat verejtékezve őrző focigarchák korában a kis pénz már senkit sem érdekel, abból a ma fősodrú álláspontja szerint semmilyen focit nem lehet összeeszkábálni. 

Ide nem tündérmesék, nem legendák és nem kiscsapatok kellenek! Ide a gyártósoron lévő focikonzerv kell. Az unalmas, szikár és minden romantikát nélkülöző konzervbe pedig egy belépő van, a „nagy pénz”.

Fan Gusto

(Az olasz foci szakértője: https://azzurri.hu/fooldal/)

Szólj hozzá!
2018. szeptember 11. 16:02 - SportBetyárok

Forma 1: élőben vagy otthon?

Akinek volt már szerencséje a helyszínen átélni egy Forma-1-es futamot, biztosan sikerült állást foglalnia a fent említett kérdésben. A helyszíni megtekintés mellett több érvet is fel szoktak sorolni, akik erre esküsznek, ilyen például az egyedi atmoszféra, a verseny hangulata. Ugyanakkor szól bőven a futam kanapéból történő végig-izgulása mellett is érv. 

Valóban hatalmas élmény egy futam, és bár nem tartozom az örök pesszimisták közé, mégis vannak jelenségek, amelyek mellett nem mehetünk el szó nélkül az élő élménnyel kapcsolatban, ugyanis ennek a rendezvénynek is, mint számos más teljesen pozitívan pozícionált dolognak, természetesen vannak árnyoldalai is. Hogyan működik tehát egy versenyhétvége a Hungaroringen?

Drága jegyek

A Magyar Nagydíj esetében a futamra a legolcsóbb, állóhely-jegyért is 80 Eurót kérnek el. Ez mindössze a vasárnapi futamra biztosít belépést. 90 Euróért már az érdeklődő a futam mellett végignézheti a két pénteki, illetve az egy szombati szabadedzést, valamint az időmérőt is. Viszonyításképp, a célegyenes mellé szóló Super Gold egész hétvégés bérlet 450 Euró.

A csütörtöki napon minden egész hétvégés jeggyel részt vehetünk egy úgynevezett boxutca-járáson. Erre az exkluzívnak kommunikált látogatásra meglepően sokan, 15 ezren kíváncsiak is voltak idén, sőt, egy Facebook live videóból kiderült, hogy a legelvetemültebb fanok már reggel 8-kor a kapuknál vártak. A kapunyitás 14 órakor volt, az első csoport 16 órakor mehetett be. Az utolsó csoportot hivatalosan 17 óra 30 perckor engedték be, de itt már annyira kaotikus volt a helyzet, nem csoportok mentek a boxutcába, hanem mindenki, aki még be tudott préselődni. Sűrű embertömeg, egy-két nyitott garázsban parkoló gép, tűző nap, meleg levegő, forró aszfalt. Kis szerencsével lehetett pár jó képet lőni, de ezért meg is kellett szenvedni. Az ott töltött idő viszont teljesen élvezhetetlen.

download-2-2-800x533.jpg

MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Lassú, kiszámíthatatlan be- és kijutás

Aki biztosra akar menni, a kiválasztott hétvégi programra (főleg, ha nagy érdeklődésre számot tartó programról van szó), érdemes időben érkeznie: a program előtt legalább egy, a futamnál másfél órával. Az utakon rendszerint nagy dugó van ilyenkor, a forgalmat a pálya környékén rendőrök irányítják, így legtöbbször csak lépésben lehet haladni. A parkolóhely elfoglalása után a kapunál is sorbanállásra lehet számítani, szóval csak erős idegzetűeknek ajánlott ez a kálvária a tűző napon.

A futamra – érthetően - sokkal nagyobb érdeklődés van, mint bármelyik másik programra. Az állóhelyestől a VIP belépősökig mindenki egy elkerített utcán próbál kijutni a helyszínről, ilyenkor ajánlott egy fél órát nyugodtan hátradőlni és várakozni a helyünkön, tekintve, hogy addigra már garantáltan unni fogjuk a tömeget.

Fan Zone – jó, de kinek?

Először hirtelen felugrott a dopamin-szintem, amikor láttam, hogy vannak szimulátorok a helyszínen és egész csinosan berendezett közösségi térrel várják az érdeklődőket. Hasonló dolog okozza ennek is a vesztét, mint számos más izgalmasnak tűnő helyszíni kezdeményezésnek: a tömeg. Ilyenkor már örülhetünk, ha két program között a mosdóig sikerül eljutni.

hungaroring-e1468931704518.jpg

Forrás: 24.hu

Szürreális információk az ártáblákon

Több cikk is foglalkozott már vele, hogy mennyire magasak az árak a pálya melletti büfékben. Egy mainstream magyarországi fesztivál halkan bújhat el a Hungaroring büfé-áraihoz képest. Egy sajtos-tejfölös lángos 2000 Forintba, egy gyros 3000 Forintba kerül, 5 deci narancslé miatt pedig 1500 Forinttal lehetünk vékonyabbak.

Lényegesen más élmény

Sokkal nagyobb a kontraszt az otthoni és a helyszíni élmény között, mint gondolnánk. Ugyan kivetítőn követhetjük az eseményeket, sőt többnyelvű helyszíni kommentátor is segíti a nézőt ebben, de az előttünk húzódó pályarészen elsüvítő autók mindig érdekesebbek, mint a közvetítés. Élőben tehát a pálya egyéb részein történő események nem kapnak akkora súlyt, mint amekkorát érdemelnének, ellenben a tévével. A sok szurkoló jelenléte megtölti élettel az élményt, a reakciók a pálya eseményeire mindig akaratlanul is megdobja a pulzusunkat.

Egy Forma-1-es futamra kilátogatni tehát nem minden részletében adrenalinnal és izgalommal teli, sok kellemetlen részletről nem esik szó, ugyanakkor mindezek ellenére, ha valakit valóban érdekelnek a száguldó benzinpusztítók, akkor amint meghallja a motorok hangját, már el is engedi a rendezvény hibái okozta feszültséget. Egészen a futam végéig…

 

Somogyi Tamás

Kövessetek minket facebookon is:
http://www.facebook.com/sportbetyarok

4 komment
2018. február 23. 12:25 - SportBetyárok

Darts PL: Felébredt a világbajnok, már csak Smith veretlen

- a negyedik, berlini fordulóról

Első ízben került megrendezésre Németország fővárosában Premier League forduló. Jó ötletnek bizonyul a sportág népszerűsítése, hiszen a német publikumra sem lehetett panasz.

Michael Smith vs Simon Whitlock

Két veretlen játékos csapott össze nyitányként. Érdekes, hogy a Premier League indulása előtt sokan megkérdőjelezték e két remek játékos jogosultságát, s ugyan még csak 3 forduló ment le ezt megelőzően, elnémították a kritikusokat. Ezen a mérkőzésen a színvonal nem volt akkora, mint a tabellán elfoglalt helyezések alapján reméltük, Smith 87,32-es, Whitlock 85,60-as átlaggal zárta a találkozót. A 4-3-as Smith-előnynél kiszállót rontó Whitlock nem tudta újra felpörgetni a játékát, így kénytelen  volt elszenvedni első vereségét, Smith pedig továbbra is hibátlan. Smith - Whitlock 7-3

skysports-michae-smith_4188276.jpg

Gerwyn Price vs Mensur Suljovic

A két PL-újonc közül ma este az osztráknak jött ki jobban a lépés, méghozzá nem is akárhogyan! 106,2-es átlagot és 64%-os kiszállót produkált, megszerezve ezzel első győzelmét a bajnokságban. Ha így elkapja a fonalat, nagy gondot okozhat majd ellenfeleinek. Price - Suljovic 3-7

Michael van Gerwen vs Dary Gurney

Ezen a mérkőzésen sem borult a papírforma, hiába játszott ismét jól Gurney. A kiszállózással most is gondjai akadtak (22%), nem tudott koncentrálni a világelső ellen. MvG 103,41-es átlaggal, 7-2-es győzelemmel tudta le ezt a találkozót, s ezzel a tabella második fokán tanyázik jelenleg. MvG - Gurney 7-2

gurneyw.jpg

Rob Cross vs Raymond van Barneveld

Rob Cross vállán nagy teher volt a bajnokságot megelőzően, hiszen friss világbajnokként sokat vártak tőle. Az első két fordulóban azonban nagyon gyengén muzsikált, s esetében is sok kritika felmerült. Cross az elmúlt héten győzedelmeskedni tudott, s ez csütörtök este sem volt másképp: ezúttal a gyenge produkciót nyújtó Barneveld-et sikerült fülön csípnie. 96,45-ös átlaga nem nagy szám, 70%-os kiszállózása azonban annál inkább. Cross-Barneveld 7-3

Peter Wright - Gary Anderson

A skót rangadó az est legjobb mérkőzését hozta. 6-3-nál már úgy tűnt, hogy Wright behúzza ezt a találkozót is, ám Gary Anderson hatalmasat játszott a végén. Zsinórban 3 leget nyerve döntetlenre hozta a találkozót. Wright 104,64-es, Anderson 105,24-es átlgot produkált. Soha rosszabb mérkőzést! Wright - Anderson 6-6

anderson-wright.jpg

 

A NEGYEDIK FORDULÓT KÖVETŐ ÁLLÁS:

allas4.jpg

1 komment
2018. február 10. 15:08 - SportBetyárok

Darts PL: Mart a kígyó, bajban a világbajnok!

- a walesi forduló beszámolója

A 2018-as PDC Premier League második fordulójának Cardiff adott otthont. Wales fővárosában ismét jó kis mérkőzéseknek lehettünk szemtanúi.

Michael Smith vs Daryl Gurney

A PL-t megelőzően sok volt a kétkedő hang, hogy valójában mit is keres a mezőnyben Michael Smith. Nos, egyelőre elnémította a kritikusait, hiszen második mérkőzését is behúzta, ezzel pedig második helyen tanyázik a tabellán. Bár Gurney 101,96-os átlagot produkált, még ez sem volt elég, így a fiatalember - bár szépen játszott mindkét mérkőzésén - egyelőre győzelem nélkül áll. Smith - Gurney 7-4

hqdefault.jpg

Simon Whitlock vs Rob Cross

Rob Cross az első fordulóban sima vereséget szenvedett van Gerwen ellenében, a világelső azonban ellenállhatatlan módon játszott, így az elfogadható volt. Csütörtök este azonban a veterán Simon Whitlock is nagy falatnak bizonyult... de még mekkorának! A Varázsló teljesen sima, 7-1-es csapást mért Crossra. Világos, a friss világbajnokkal szemben óriási az elvárás, ez pedig nagy nyomást helyezhet a fiatal versenyzőre. Világbajnoki címe óta semmilyen sorozatban nem produkált maradandót, így felerősödtek a hangok, mely szerint Rob Cross csupán egynyári fecske volt. Reméljük megmutatja a továbbiakban igazi arcát, 2 vereségével ugyanis jelenleg ligautolsó... Whitlock pedig 2 győzelmével vezeti a tabellát. Whitlock - Cross 7-1

cross_huha.jpg

Michael van Gerwen vs Peter Wright

A világelső és második helyezett csapott össze, mely az est legnagyobb párosításaként volt beharangozva. Nem is kellett csalódnia a nagyérdeműnek, fordulatos mérkőzést láthattunk. Gerwen 100,38-as, Wright 101,04-es átlagot produkált, ketten együtt 6 180-at pörköltek be, 3-3 arányban. A győzelmet érő nyíl Gerwen kezében maradt, egy viszonylag könnyűnek mondható kiszállót nem tudott megoldani, Wright pedig visszajött a meccsbe, majd meg is nyerte azt, így a múltheti - félig-meddig - blamának mondható döntetlen után győzedelmeskedni tudott! Gerwen - Wright 5-7

peter-wright-snakebite-michael-van-gerwen-premier-league-darts-exeter_3273053.jpg

Gerwyn Price vs Gary Anderson

Felerősödtek a hírek, mely szerint Anderson súlyos hátfájdalmakkal versenyez, s többen azt javasolták neki, lépjen vissza a PL-től. Anderson nem hallgatott ezekre a hangokra, s javította múltheti zakóját. A kvázi hazai pályán játszó Price-ban most ennyi volt, a kiszállókkal gondban volt, talán túl nagy volt rajta is a nyomás. 92,70-es átlag, 38%-os kiszállózás most csak 3- győztes legre volt elég. Price - Anderson 3-7

Raymond  van Barneveld vs Mensur Suljovic

Az est zárásaként a nagyöreg Barney az újonc Suljovic-csal párbajozott. Jól tették azok, akik fent maradtak, hiszen élvezetes mérkőzést játszottak a felek. 7 db 180-at produkáltak a 12 lejátszott leg alatt, Barney 100,38-as, Mensur 102,54-es átlaggal játszott. Mégis a holland örülhetett a végén, s ezt leginkább 47%-os kiszállózásának volt köszönhető, ellenfele "csak" 42%-os hatékonysággal dolgozott, s ez a kis különbség elég volt ahhoz, hogy ne felé dőljön a mérleg nyelve RvB - Suljovic 7-5

 mensurcry.jpg

 

A PDC Premier League tabellája: (forrás:eredmenyek.com)

tabella_2.jpg

J

Kövessetek minket facebookon is:
http://www.facebook.com/sportbetyarok

Szólj hozzá!
2018. február 02. 10:31 - SportBetyárok

Megkezdődött a 2018-as Darts Premier League!

- szépen mutatkoztak be az újoncok

A 2018-as PDC Premier League mezőnye kisebb vérfrissítésen esett át, hiszen a nagy visszatérő Simon Whitlock mellett négy újoncot is avathattunk, méghozzá a világbajnok Rob Cross-t, a Grand Prix-győztes Daryl Gurney-t, a megosztó Mensur Suljovic-ot és a gyúrós Gerwyn Price-ot.

S bár az idei versenyből olyan nevek maradnak ki, mint a visszavonult Phil Taylor, Adrian Lewis, James Wade vagy Dave Chisnall, azért panaszra semmiképpen nem lehet oka a rajongóknak.

 

darts-pl_2018.jpg

Mensur Suljovic vs Simon Whitlock

Az első partit rögtön az újonc sógor és a visszatérő varázsló játszotta. Az ausztrál "fiatalember" az elmúlt években felvette a pofozógép szerepét, azonban az elmúlt időszak ismét jól ment számára, ezzel megérdemeltnek mondható szereplése. A meghívást rögtön egy pazar átlaggal hálálta meg, 106,50-es átlaga a legnagyobb játékosokéval vetekszik, s Mensur erre adott 103,71-es válasza ezen az estén most kevés volt. Az est legjobb mérkőzését játszották, Whitlock pedig átlagával és 88%-os kiszállózásával megérdemelten győzedelmeskedett. Suljovic - Whitlock 5-7

k9nee3qq_masolata_1.jpg

Gary Anderson vs Michael Smith

A kétszeres VB- és Premier League-győztes Anderson szebb napokat is megélt, s noha a VB-n a negyeddöntőig menetelt (Phil Taylor, a későbbi döntős állította meg), látszik rajta, hogy valami nem kerek. A hátával vannak gondok, ez az utóbbi időkben meg is látszik teljesítményén, s tegnap este is csak 82,47-es átlagra volt képes, ami valljuk be, messze elmarad az ő tudásától. Ennek ellenére 5-1-re is vezetett a skót úriember, Michael Smith azonban gondolt egyet, és behúzott egymást követő 6 leget, ezzel megnyerve a találkozót. Sokat elmond azért, hogy Anderson 19 %-al kiszállózott az este folyamán... Anderson - Smith 5-7

Daryl Gurney vs Raymond van Barneveld

A pökhendi újonc Daryl Gurney egy elég jó meccset játszott a másodvirágzását élő Barnevelddel, de igazából egy kicsit pontosabb kiszállózással és nagyobb tömeggel bármelyik irányba elbillenhetett volna a mérleg nyelve. Talán egyikük sem érdemelt jobban győzelmet a másiknál, így igazságosnak mondható döntetlennel zárult a márkőzés. Gurney - Barneveld 6-6

Michael van Gerwen vs Rob Cross

Az est csúcsmérkőzéseként a regnáló világbajnok és a World Number One találkozóját tekinthettük meg. A két fiatalember a VB legjobb mérkőzését játszotta az elődöntőben, hirtelen halállal végződő 6-5-ös Cross-győzelemre alapozva pedig joggal várhatta a nagyérdemű a parázs összecsapást. Sok izgalmat azonban nem hozott, a holland világelső rövidre zárta a kérdést, győzelmét 100,80-as átlaggal, három 114-es kiszállóval, és 58%-os kiszállózással fűszerezte. Gerwen - Cross 7-2

premier-league-darts-results-and-report-as-michael-van-gerwen-beats-world-champion-rob-cross-7-2-13nh1x_masolata.jpg

Peter Wright vs Gerwyn Price

Zárásként a partyarc Peter Wright és az újonc Gerwyn Price csapott össze. A mérkőzés színvonala nem verdeste az eget, ám mégis maradt izgalom a végére. Már-már biztosnak tűnt Wright győzelme, Price azonban begyújtotta a rakétákat, s sikerült döntetlenre hoznia a találkozót - igaz, ehhez Wright hitvány kiszállózása is nagyban hozzájárult. Wright - Price 6-6

 

J

Kövessetek minket facebookon is:
http://www.facebook.com/sportbetyarok

Szólj hozzá!
2018. január 17. 15:52 - SportBetyárok

„Nem kell milliomosnak lenni ahhoz, hogy segítsünk a rászorulónak” – interjú Debreceni Dániellel, profi magyar kosárlabdázóval

Debreceni Dániel 2015-ben került a magyar kosárlabdázás élvonalába, fővárosunk egyetlen első osztályú csapatához. Az út rögös volt, tele sportolói és magánéleti buktatókkal, melyeken a felülkerekedés extra motivációs erőt igényelt. Beszélgetünk a jótékonykodás fontosságáról, a hollywoodi kosaras filmekről, illetve az amerikai és a magyar sportvilág közötti óriási különbségekről.

 

NB1-es karrieredet több mint 2 éve indult, de kanyarodjunk vissza az alapokhoz. Mikor és hol kezdtél el érdeklődni a kosárlabda iránt?

Fiatal koromban volt szerencsém egy videojátékot kipróbálni, melyben kosárlabda csapatokat kellett irányítani. Gyakorlatilag itt ismerkedtem meg a kosárlabdával, a játék alapjaival. Mondhatni, hogy itt váltam először a sportág szerelmesévé. Ezt követően a való életben is kipróbáltam magam, barátaimmal jártam le dobálni az utcai pályákra. Ezen felbuzdulva még azon a nyáron elmentem egy kosárlabda táborba, melyet Zsolnay Gyöngyi, korábbi 110-szeres női válogatott kosárlabdázó vezetett.

 

Hogyan sikerült ez az ominózus nyári tábor?

Különösképpen nem tűntem ki a tömegből, de arra jó volt, hogy megismerkedjek a szervezett kosárlabda körülményeivel, hogy hogyan néz ki egy felépített edzés egy profi edzővel. A tábor végén azt javasolták, hogy amennyiben komolyabban gondolom a kosárlabdázást, mindenképpen keressek egy egyesületet. 

 

Hol kezdted el a versenyszerű játékot?

Budapesti születésű vagyok, de Szigetszentmiklóson nőttem fel. Kézenfekvő volt, hogy a környéken fellelhető lehetőségeket vegyük számba. Akkortájt a BC Csepel kosárlabda csapata volt a legnagyobb egyesület errefelé, így 13 évesen ott kezdtem meg a játék mélyebb megismerését.

 

Mikor megismerkedtél a kosárlabdával, mik voltak az elvárásaid?

Eleinte nem volt nagy elvárásom saját magam felé, de nálam mindig a kosárlabda volt a középpontban. Figyeltem a legmagasabb osztályokat, néztem a legnagyobb sztárokat, hogy ők mit és hogyan csinálnak. Nagyon motiváltak, igyekeztem én is mindig kihozni magamból a maximumot, nyerni és a lehető legjobbat nyújtani. Volt belső motivációm, minden nap jobb és jobb akartam lenni, pár év után pedig úgy éreztem, hogy ideje komolyabb szintre lépni.

 

Mikor gondoltál rá először, hogy valóban profi kosaras lehetsz?

A csepeli időszakot követően rengeteg hátráltató körülmény lépett fel a karrieremben. Gondolok itt súlyos sérülésre, emberi csalódásokra, magánéleti problémákra. Az utam a TF-Budapest együtteséhez vezetett, ahol megismerkedtem Merim Mehmedovics edzővel. Nála kezdtem el olyan szintű oktatást, képzést kapni, melynek következtében pár év múlva stabil játékos vált belőlem a másodosztályban. Az utolsó év olyan jól sikerült számomra, hogy a szezon végeztével megkeresett Kálmán László a Falco Szombathely nevében, és meghívtak próbajátékra az első csapathoz. A Falco mindig elit csapatnak számított az első osztályban, Kálmán László pedig egy 78-szoros válogatott, élő legenda, megkeresése álomszerű és nagy megtiszteltetés volt.

A próbajátékon aztán kiderült, hogy vannak még hiányosságaim, így a szerződés sajnos meghiúsult. Ugyanakkor rengeteg segítséget kaptam, és ekkor éreztem meg, hogy reális célom lehet a legmagasabb osztály elérése.
20 éves fejjel kitűztem magam elé azt a célt, hogy 25 éves koromra első osztályú játékos szeretnék lenni.

 

Ez sikerült is. De volt olyan pillanat, mikor úgy gondoltad, hogy talán inkább abba kellene hagynod a kosárlabdát?

Fontosnak tartottam, hogy ne űzzek olyan álmokat, melyeket nem tudok elérni.
Hogy ne legyen az, hogy belefektetem a kosárlabdába minden energiám, s mégsem válok A - csoportos játékossá, majd kettőt pislogok és 30 évesen még mindig a szüleim nyakán lakok.

Fiatalon még máshogy fogtam fel a dolgokat, de sosem volt számomra opció a feladás. Nyílván voltak nehéz időszakaim, de például a keresztszalag-szakadásom alkalmával sem fordult meg a fejemben, hogy emiatt most abba kellene hagynom. Egyértelmű volt, hogy nekimegyek a rehabilitációnak, meggyógyulok, és folytatom tovább.

Ahogy idősödöm, egyre több lemondással, áldozattal járnak az edzések, és már nem csak arról szól, hogy lemegyek a terembe és jól érzem magam, hiszen ahogy az ember profivá válik, és ez lesz a munkája, több olyan edzésre kell lemennie, melyhez nem feltétlenül fűlik a foga. Minden reggel felkelni, és monoton módon végezni a kemény munkát – ehhez szükség van egyfajta tűrőképességre.

Az idő múlásával a fizikai adottságok egyre inkább lekorlátoznak, így természetesen gondolni kell azokra az évekre is, mikor már képtelen az ember az elvárt szinten teljesíteni, és fel kell hagynia a profi kosárlabdával.
Itthon nagyon kevesen számolhatnak azzal, hogy a 10-15 éves profi karrierjük végeztével biztosítva legyenek anyagilag életük hátralévő részére, ezért már gondolok a későbbiekre is. Olykor felmerül az emberben, hogy vajon tényleg megéri-e ezt csinálni, de ahogy ez a gondolat felbukkan, úgy tovább is száll, és mindig ott tartok, hogy beleadok mindent, és csináljuk tovább. Sajnos sok a hátráltató körülmény, fiatal magyar játékosként például hatványozottan meg kell harcolni a játékpercekért.

22555144_1917417704941940_2060752052787733809_n.jpg

Forrás: facebook.com

 

Ha már fiatal játékosokról beszélünk. Vannak hollywoodi kosaras filmek, melyeket te is ismersz bizonyára. Ezekben a filmekben láthatjuk a kosárlabdázás és az azt körülölelő világ reprezentációit. Mit gondolsz ezekről?

Igen, ezek a filmek általában arról szólnak, hogy van egy gyengébb szintű vagy hátrányosabb helyzetű játékos, vagy csapat, akiben nagy a motiváció, az ambíció, és rengeteg munkát beleadva küzdenek az álmaikért.
Ezek a célok többé-kevésbé meg is valósulnak. Szerintem ezek a filmek nagyon fontos üzenetekkel bírnak, melyekkel én is teljes mértékben tudok azonosulni, hiszen az én pályafutásom is hasonló ívet fut be. Ezek a filmek arra mindenképpen jók, hogy a hozzám hasonló játékosok motivációt tudnak nyerni, és bátrabbak lesznek.
De sok esetben sztereotípiákat is láthatunk bennük. Gondolok itt például a fiatal fekete játékosra, akinek egyetlen esélye van ahhoz, hogy kitörjön a gettóból, ha játékával felkelti egy-egy főiskola vagy egyetem figyelmét, ezek pedig sportösztöndíjjal támogatják őt álmai eléréséhez. Ez visszatérő motívum például.

Az én kritikus időszakomban is sokat segítettek, szerintem az ilyen komoly üzenettel bíró kosaras filmekkel nem lehet félrenyúlni.

 

A legmagasabb szint, amit egy kosárlabdázó elérhet, az az NBA (– National Basketball Association). Ez a szövetség rengeteg energiát fordít az egyenlőség megteremtésére, a gyengék és elesettek megsegítésére. Mit gondolsz erről?

Az NBA-ben nagyon komoly pénz van. Elképesztő sok figyelmet kap maga a szövetség is, a benne lévő játékosokról nem is beszélve. Amilyen pénzek mozognak itt, azokat szerintem sokan fel sem tudjuk fogni. Véleményem szerint ilyen összegek mellett – bár rendkívül példaértékű a gyengék, elesettek segítése és az esélyegyenlőség melletti harc – ennek alapvetőnek kellene lennie. Én is mindig látom, ahogy a játékosok és edzők segédkeznek, támogatnak, épületeket festenek le, kórházakat látogatnak, stb. Ez egy nagyon szép dolog, de mégis… Nem mondanám, hogy ez képmutatás, mert tisztában vagyok vele, hogy milyen felfogású emberek vezetik ezt az egészet, milyen hozzáállású játékosokkal van tele, és tudom, hogy ez egy őszinte dolog, de ennyi pénzből ennek természetesnek kellene lennie.

Ami számomra sokkal inkább példaértékű, hogy némely játékos nem az NBA szervezetének keretein belül jótékonykodik, hanem teljesen önállóan. Tehát nem arról van szó, hogy felvesz egy NBA-s pólót, kimegy festegetni és jó képet vág hozzá. Arra gondolok, hogy például LeBron James, napjaink egyik, ha nem a legjobb játékosa saját pénzből felépített egy olyan alapítványt szülővárosában, Akronban (Ohio), ahol már évek óta segítik a helyi hátrányos helyzetű kölyköket, fedezik tanulmányaikat. De nem csak őt lehetne megemlíteni, nagyon sok példa van arra, hogy egy-egy játékos a szülővárosának sorsát szívén viseli, és küldetésének tartja, hogy azt a lehető legjobbá tegye, és tudja biztosítani az ott élő fiataloknak a lehetőséget, hogy ugyanazt az utat bejárhassák, melyet ő. Ez első sorban azért fontos, mert rengeteg olyan fiatal tehetség van, aki sokra vihetné, de egyszerűen nincs meg a lehetősége arra, hogy megmutassa magát, és hogy kitörjön a nyomorból. Ezek a játékosok nem csak a kosárlabdában, hanem a mindennapi életben is példát mutatnak számunkra.

 

Szerinted itthon is lehetne valami hasonlót létrehozni?

Itthon már kicsit más a helyzet. A kosárlabda nem az első számú sport Magyarországon, de még csak nem is a második. A kosárlabdázók kevésbé vannak reflektorfényben, egy-egy focista vagy egy úszói siker sokkal inkább kerül nagyító alá. Természetesen fontos, de a honi kosárlabdában nincs akkora pénz, amiből lehetne „amerikai-szintű” akciót létrehozni. Mégis fontos kihangsúlyozni, hogy jót tenni mindenki képes. Nem kell milliomosnak lenni ahhoz, hogy valaki segítsen a rászorulónak.

Az USA és Magyarország nagyon különbözik. Teljesen más képben világítja meg sportolóit. Amerikában nagyon szeretnek adni a látványdolgokra, szeretik hirdetni, hogy ők a legjobbak, és erre számos lehetőségük van. Magyarországon, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének egyszerűen nincs elég lehetősége arra, hogy ilyen területekre erőt, energiát és legfőképpen pénzt fektessen.

 

Említetted, hogy bárki segíthet a rászorulóknak. Te vettél már részt jótékonysági programban?

A nyár vége fele kértek fel arra, hogy képviseljem a DORKO márkáját. Van nekik egy ’Loyalty is Royalty’ elnevezésű kampányuk, mely keretein belül a szlogen alatt futó különleges termékek eladásából származó összeget 100%-ban ajánlják fel az aktuálisan támogatott szervezet számára. Jelenleg a Magyar Vakok És Gyengénlátók Országos Szövetségének Kutyaiskolája kapja a támogatást. Több híresség képviselte magát a megmozduláson, többek között Dukai Regina, a Beerseewalk, Nagy László, és még sorolhatnám. Mondhatjuk, hogy a kampány elérte a célját, hiszen eddig közel 4.000.000 forint folyt be jótékony célra.

26552973_10215737357572812_1929847561_n.jpg

Forrás: instagram

Mit üzensz a feltörekvő fiatal kosárlabdázóknak?

Maradjanak alázatosak, dolgozzanak tovább, mert bármit is érnek el, mindig van feljebb, de lejjebb is.
Ne vegyenek semmit természetesnek, értékeljék azt, ami van, és küzdjenek azért, hogy még jobb legyen.

 

Zalán János I.

Kövessetek minket facebookon is:
http://www.facebook.com/sportbetyarok

Szólj hozzá!
2018. január 02. 17:25 - SportBetyárok

Darts: A Meglepetések VB-je

- Cross a világbajnok, hullottak a csillagok

Aki figyelemmel követi a Darts egyre nagyobb figyelmet kivívó világát, az bizony nézhetett nagyokat az elmúlt hetekben. Az hagyján, hogy olyan nevek búcsúztak az első körökben, mint Adrian Lewis, James Wade, Kim Huybrechts, Dave Chisnall vagy Peter Wright, a végső győztes a mindössze első alkalommal induló, ex-villanyszerelő Rob Cross lett.

robcrossking.jpg

Az már önmagában is figyelemre méltó volt, hogy első VB-jén rögtön a 20. kiemeléssel bírt a fiatalember, a tornán nyújtott produkciójának köszönhetően pedig hamar maga mellé állította a Darts-társadalmat.

De ki is ez a Rob Cross? Első PDC-tornája 2016-ban volt, tehát friss húsról van szó. Ezen a tornán Wes Newtont és Jeffrey de Graaf-ot is kiejtette, Michael van Gerwen itt még azonban túl nagy falatnak bizonyult. 2017-ben már több nagyobb tornán is részt vett, és olyan játékosok voltak az áldozatai, mint például Raymond van Barneveld, Ian White, Mervyn King vagy Gerwyn Price, s több Players Championship-előséget is megszerzett.

Az Európa-bajnokságon egészen a döntőig menetelt, ahol van Gerwen ellen 11-7-re verte meg őt, teljesítménye azonban ennek ellenére is megsüvegelendő volt. Ezután előre lépett a világranglistán, a következő Grand Slam of Darts versenyen pedig ismét Gerwen volt a végállomás, a negyeddöntőben kapott ki 16-13-ra - ebből is látszik, hogy már ezeken a rendezvényeken sem volt teljesen esélytelen. Sorozatos jó eredményeinek köszönhetően a 20. helyről várhatta a VB sorolását.

A VB koránt sem volt zökkenőmentes számára. Bár Sergio Asada-t sima 3-0-al küldte haza, a második körben kishíján búcsúzni kényszerült: Michael Smith ellen 4-3-as győzelemmel jutott tovább, ám a pufóknak is meg volt a lehetősége a mérkőzés eldöntésére. Cross ment tovább, előbb John Hendersont, majd Dimitri Van den Bergh-et búcsúztatta - utóbbi majdnem megtréfálta, 4-1-es vezetését majdnem elherdálta, a döntő szettet azonban el tudta vinni, és 5-4-re győzedelmeskedett. Így következhetett ismét Michael van Gerwen az elődöntőben.

Személy szerint kb. 4 éve követem figyelemmel a dartsot, és állíthatom, hogy ilyen izgalmas mérkőzést még életem nem láttam, mint amilyen ez a Cross-Gerwen elődöntő volt. Angol lévén a szurkolóktól is nagy segítséget kapott (értsd: fújolták Gerwent), ám a szerencse mellett minden tudására is szüksége volt. Gerwen 6 meccsnyilat hibázott el, amire valljuk be, ritkán volt példa, Cross pedig kegyetlenül megbüntette, s végül "hirtelen halállal", 6-5-re verte el a holland világelsőt.

Már így is mesébe illő volt az egész története, a döntőben pedig példaképével, a visszavonuló legendával, Phil Taylorral küzdhetett meg a világbajnoki cím megszerzéséért. Bár Phil Taylor a teljes mérkőzésen bohóckodott és nevetgélt, azért nyilván szívesebben hagyott volna fel a profi darts-cal egy újabb VB-elsőséggel. Felszabadultan játszott, Cross-ra azonban egyszerűen nem volt ellenszer, 7-2-re páholta el Taylor papát. Cross brutálisan játszott, 107,67-es átlagot produkált, 62%-os pontosságú kiszállózással, 140-153-167-es kiszállókkal színezve azt.

crosstaylor.jpg

Rob Cross győzelmével a 3. helyre lépett fel a világranglistán, ahol Phil Taylor a 4. helyet fogalja el, azonban ő is megerősítette, hogy ennyi volt... Crossnak óriási gratuláció, komoly kihívója lehet a nagyoknak az elkövetkező években, Phil Taylornak pedig köszönet!

J

Kövessetek minket facebookon is:
http://www.facebook.com/sportbetyarok

Szólj hozzá!
2017. augusztus 31. 19:08 - SportBetyárok

Hajrá, magyarok! – Visszatérés az európai kosárlabda elitjébe

Hazánk válogatottja hosszú, 18 éves száműzetést követően térhet vissza az európai kosárlabda térképére. A 2017-es Európa-bajnokságnak Izrael, Finnország, Románia és Törökország közösen ad otthont augusztus 31. és szeptember 17 között, a mieink Kolozsváron játsszák csoportmeccseiket.

49601_magyarvalogatotteb.jpg(forrás: mkosz.hu)

Múltidézés

1999.június 23, este fél hét. Az utolsó időpont, amikor a magyar kosárlabda-válogatott utoljára kifutott a csarnok parkettájára egy világesemény keretein belül. Az akkori, Franciaországban rendezett torna alkalmával olyan csapatokkal kerültünk össze, mint Spanyolország, Oroszország és Szlovénia. Ezen a bajnokságon fiaink csoportutolsóként végeztek, ugyanakkor nem mondhatjuk azt, hogy a pofozógép szerepe hárult volna ránk. Az első mérkőzésen 9 pontos vereséget szenvedtünk attól a spanyol válogatottól, amely végül döntőt játszott a végső győztes olasz csapat ellen, a másodikon szintén szoros meccsen, mindössze egyetlen ponttal kaptunk ki a negyeddöntőig menetelő orosz válogatottól, az utolsó mérkőzésen pedig Szlovénia legjobbjai vertek ránk 6 pontot. Az eddigi egyetlen magyar, NBA-ben is megfordult játékos, Dávid Kornél és a hórihorgas Gulyás Róbert vezette alakulat tehát koránt sem vallott kudarcot, függetlenül attól, hogy csoportutolsóként zárt a válogatott.

Mélyről indultunk

A magyar kosárlabda az elmúlt évtizedben nem jeleskedett az eredmények terén. Az egész sportágat körüllengte egyfajta komor hangulat, beletörődés, az utánpótlásból nem sikerült meghatározó játékost kinevelni, az idősebbeknek pedig már kifelé állt a zászló. Előfordult ugyan, hogy csak nagyon kevés hiányzott a kijutáshoz, de volt, hogy teljesen esélytelenek voltunk rá. Leginkább a magyar futball-válogatottal tudnám párhuzamba vonni, ott is minden évben csak a reménykedés ment, meg a számolgatás, meg az irreális képzelgések.

Meglehetősen hosszú böjtöt szakítottak meg a kosarasok az év végén, olyan hosszút, amilyenhez hasonló a többi csapatsportunkban nem volt tavaly december óta, amikor is véglegessé vált, hogy harmincévnyi átkot megtörve újra világverseny-résztvevő lett a magyar focicsapat. Ezzel kosarasaink „vették át” a stafétát, 18 év világversenybeli kimaradásukkal.  Az övékénél hosszabb negatív szériája egyik válogatottunknak sem volt, jégkorongozóink éppen idén szerepeltek újra az elitben, 2009-et követően ismét, a már említett focisták miatt pedig a 2016-os is rendkívüli évnek számít. Ezután következett a kosárlabda-válogatott kijutása, melynek következtében a jelenlegi leghosszabb széria a férfi röplabdásoké, akik immár 15 éve nem tudtak kijutni világeseményre.

Hogyan jutottunk el idáig?

Vegyük számba, milyen tényezők játszottak szerepet abban, hogy ismét tűzben ég az ország kosárlabda-szekciója.
Az idei csoportmérkőzéseken rendre szépen, fegyelmezetten játszott a csapat, melynek tagjai az elmúlt években szintet léptek, s meghatározó játékosokká váltak. Vojvoda Dávid az ország kirakatcsapatának, a Szolnoki Olajnak a  vezére lett, Hanga Ádám pedig a spanyol Baskonia legjobb játékosává vált, hosszú, kemény munkájának köszönhetően pedig az idei évben az Euroliga legjobb 4 közé vitte csapatát, ahol a legjobb védőjátékosnak is megválasztották. Személyét illetően felerősödtek a hangok, mi szerint eljött az idő, hogy az NBA-be tegye át székhelyét, hogy megmutathassa magát a legjobbak között, a nyáron azonban a Barcelona csapatába szerződött. A magyar bajnokság többi alakulatából pedig több, meglehetősen fiatal tehetség került célkeresztbe, öt 25 év alatti játékos tagja jelenleg az állománynak.

A jelenlegi keretből az imént említett Hanga Ádám mellett mindössze egyetlen játékos szerepel külföldön, a sérüléséből felépülő Allen Rosco a spanyol Tenerife csapatában játszik.

Sztojan Ivkovics személyében a válogatott olyan edzőt kapott, aki lehetetlent nem ismerve küzd a céljaiért, és aki ismeri a honi közeget is, hiszen hosszú éveket töltött a magyar első osztály játékosaként, ill. edzőjeként, mely idő alatt komoly eredményeket ért el. Sajátos stílusa megosztó, ám abban egyetértenek a magyar kosárlabda legjelentősebb személyei, hogy szakmailag kiváló döntés volt kinevezése.

Bár 2007 és 2008 között már irányította a válogatottat, az egy rövid és kevésbé sikeres időszak volt karrierjében, a 2013-as esztendőben újra elvállalta a felnőtt férfi válogatott koordinálását.

"A fő feladatom az volt, hogy a játékosok szívesen jöjjenek, a válogatottnak legyen egy presztízse, rangja. Négy év után bátran mondhatjuk, hogy sikerült, ezt elértük. Fejlődtünk és gazdagabbak lettünk játékállományban is: Hanga csatlakozott, a szolnoki játékosok rutinosak lettek, a többiek pedig, akiknek nincs akkora nemzetközi tapasztalatuk, abszolút jól reagáltak erre a helyzetre, sokkal jobb teljesítményt nyújtanak, mint a klubjaikban, látszik, hogy a válogatott az otthonuk, magukénak érzik a címeres mezt."

A válogatott kapitánya hozzátette, hogy az Európa-bajnokságot követően nem marad a posztján, elsősorban a magyar utánpótlásban szeretne rendet tenni. "Vannak fiatal játékosok, akiknek szépen lassan át kell vennie a szerepet az idősebbektől. Meg kell ragadni a lehetőséget, pár meccset adni kell nekik is, mert ők jelentik a magyar kosárlabda jövőjét."

A csapat a Nagy-Britannia, Luxemburg, Macedónia hármassal került egy selejtező-csoportba, melyet hibátlan mérleggel, 6-0-ás összesítéssel, magabiztosan nyert meg. A válogatott tehát alaposan megtáltosodott az elmúlt évben, s már-már meglepetésszerű kiugrást mutatott, ám Szalay Ferenc, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnöke ezt másképp látja: „Szó sincs megtáltosodásról, viszont általában a komoly, szisztematikus munka meghozza az eredményét. A kosárlabda az a csapatsportág, melyben csak nagyon ritkán vannak csodák.”
A kemény munka mellett persze ahhoz is szükség volt, hogy a korábbi évekhez mérten megnövekedjen a bevethető, minőségi játékosok száma. „...ám mindez semmit sem érne, ha a mögöttünk álló öt évben nem szerepelnének egyre többet a magyar játékosok a nemzetközi kupaporondon. Így már nem csupán a selejtezőn találkoznak az európai tempóval, hanem szezon közben is” – folytatta az elnök.

A magyar válogatott Horvátország, Csehország, Spanyolország, Montenegró és Románia legjobbjaival mérkőzik majd meg csoportjában az augusztus 31.-én kezdődő rendezvényen, ahol – Hanga Ádám szerint – a csapat minden követ meg fog mozdítani azért, hogy meglepetést okozzon, ami minden bizonnyal nem lesz sétagalopp a sztárokat felvonultató horvát és spanyol, valamint a hazai pályán játszó román válogatott ellen.

Ezúton is szeretném megragadni az alkalmat, hogy gratuláljak hazánk kosárlabda-válogatottjának az Európa-bajnokság részvételének kiharcolásáért, s reméljük, a kosárlabdasport profitál annyit a mostani sikerből és a nyári Eb-részvételből, hogy ennyit nem kell várnunk a következő komolyabb eredményre egyetlen selejtezőn sem.

A magyar válogatott 2017-es EB-kerete:

Wittmann Krisztián (Kecskemét), Ruják András (Paks), Hanga Ádám (Barcelona), Vojvoda Dávid (Szolnok), Perl Zoltán (Szombathely), Ferencz Csaba (Körmend), Kovács Péter (Szolnok), Tóth Norbert (Szombathely), Eilingsfeld János (Paks), Allen Rosco (Tenerife), Keller Ákos (Székesfehérvár), Karahodzsics Kemal (Kecskemét).

 

Szólj hozzá!
2017. június 05. 12:23 - SportBetyárok

NBA: Megkezdődött a Döntő

- a Golden State Warriors és a Cleveland Cavaliers csata újabb felvonása

finals2017_masolata.jpg

 

Ember legyen a talpán, aki megmondta volna a szezon előtt, hogy a 2017-es NBA döntőbe ismét a GSW és a Cavs jut be. 

Azt már korábban tudni lehetett, hogy Keleten egy csapat van, az pedig LeBron királyé, ám minden idők egyik legjobbja a tavaly vérrel-verítékkel megszerzett bajnoki arany után sem állt meg a toborzással, minőségi játékosokat hozatott maga mellé a trófea megőrzése érdekében. 
Gyakorlatilag minden nehézség nélkül mentek végig Keleten, az Indiana-t és a Toronto-t 4-0-al, a Boston-t 4-1-el küldték haza.

A Golden State a tavalyi döntőt részben nagyképűségének köszönhetően elvesztette, történelmi buktát hajtottak végre a 3-1-es vezetést követően.
Nem bízták azonban a véletlenre, a nyár folyamán megkörnyékezték legnagyobb nyugati riválisuk sztárját, Kevin Durant-et, aki az 'If you can't beat them, join them' - elvre hivatkozva alá is írta szerződését a szupersztárokkal teli csapathoz.
Nyugat az elmúlt egy-két évben már így is az "övék" volt, ezzel az igazolással pedig végérvényesen megváltották bérletüket a döntők előterébe. Talán a Spurs állhatott volna a legközelebb ahhoz, hogy meglepetést okozhasson, azonban legjobb és legrutinosabb játékosaik (Kawhi Leonard, Tony Parker) végzetes sérülésével és kiesésével teljesen esélytelennek bizonyultak.
A GSW így 3 söpréssel, összességében 12-0 mérleggel érkeztek meg a fináléhoz.

Többen úgy emlegetik a Warriors-Cavs párharcot, mint a korábbi nagy rivalizálást például a Bulls és a Pistons, a Boston és a Lakers, vagy a Pacers és a Knicks között (hogy csak párat emeljek ki), de ez már teljesen másról szól. A mai NBA-ben úgy néz ki, hogy akkor van esélyed a bajnoki címre, ha szupercsapatot építesz (ld. Boston Celtics, Miami Heat, stb.). Míg korábban aí legnagyobb sztárok egymás ellen feszültek, hogy bebizonyítsák,ők a jobbak, addig mára inkább összeállnak, és a könnyebb utat választják.

Hogy ez jót tesz-e az NBA-nek, abban nem vagyok bizonyos, de kövessük figyelemmel a Golden State Warriors és a Cleveland Cavaliers döntőjét, hiszen akciókban, kinti dobásokban, és hatalmas zsákolásokban minden bizonnyal nem lesz hiány!

TIPP: GSW - Cavaliers 4-2

Kövessetek minket facebookon is:
http://www.facebook.com/sportbetyarok

J

Szólj hozzá!
2017. május 18. 14:06 - SportBetyárok

NBA: Konferencia-döntők!

- a nyugati és keleti konferencia döntőinek párosításai

conference_finals_vegyes_masolata.jpg

 

Megkezdődött a harc a konferencia-győzelmekért, nyugaton a Golden State Warriors és a San Antonio Spurs, keleten a Cleveland Cavaliers és a Boston Celtics küzd meg egymással.

NYUGAT

A Golden State Warriors mindkét szériáját 4-0-al tudta le, vagyis veretlenül érkezett meg a nyugati döntőbe. A Spurs két 4-2-es győzelemmel érkezett meg, előbb a Grizzliest, majd a Rockets-ot legyőzve.

Ezen sorok írásakor már tisztában vagyok az első mérkőzés eredményével, s sajnos az ott látottaktól nem tudok elvonatkoztatni. A Spurs magabiztosan szedte ízeire az esélyesebbnek tartott hazai csapatot, azonban a texasiak sztárja, Kawhi Leonard egy sajnálatos bokasérülés miatt 24 percnyi játékot követően kivált a játékból. 25 pontos előnyüket ezután szépen lassan leadták, és a Curry - Durant duó szintlépésével végül el is veszítették a már megnyert meccsüket. A helyzetet súlyosbítja, hogy Leonard 1 mérkőzést még biztosan kihagy, de ha többet is, akkor vélhetően már el is dőlt a párharc - legnagyobb bánatomra.

Sosem voltam egy nagy Spurs-szimpatizáns, ugyanakkor el kell ismerni, hogy remekül van felépítve a csapat időtlen idők óta, Gregg Popovich zsenialitásához pedig kétség sem férhet. Nincsenek flegma, nagyképű sztárjaik, nem feltűnősködnek, és királynak sem nevezik magukat. Csak teszik a dolgukat.

Remélhetőleg Leonard felépül, és egy jó, 7 meccsig tartó párharc kerekedik ki belőle.

TIPPEM: GSW - SPURS 4-3

 160126004216-stephen-curry-san-antonio-spurs-v-golden-state-warriors_main-video-player.jpeg

 

KELET

Keleten a Cleveland érkezett meg két 4-0-ás sorozattal, sem a Pacers, sem a Toronto nem tudta lelassítani őket. A Boston a szerencsének is köszönhetően (Rondo sérülése) jutott túl a Chicago Bulls csapatán, majd egy vérrel-verejtékkel kiszenvedett 4-3-as összesítéssel verte a fővárosi Wizards alakulatát.

A fáradtabb csapat érthetően a Boston, akik szép kosárlabdát játszanak ugyan, és Isaiah Thomas vezérletével remek alapszakaszt zártak, de sajnos nem lesznek elegek a LeBron James vezette Cavs rohamai ellen.

A Cleveland vezére ismét playoff-üzemmódba kapcsolt, egyszerűen megállíthatatlannak tűnik. Úgy gondolom, hogy egyedül a Spurs védekezése tudná őt megfogni, a Golden State pedig tűzerejével dobhatná túl őket. A Boston különösebben egyikkel sem rendelkezik, így maximum két győzelmet jósolok nekik.

Jó lenne, ha a nagydöntőbe új csapatok érkeznének, de idén még talán nem így lesz.

TIPPEM: CAVS - CELTICS 4-2

-fe5ed943a44cecf1.jpg

 

Kövessetek minket facebookon is:
http://www.facebook.com/sportbetyarok

J

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása