2017. április 19. 08:54 - SportBetyárok

NBA: Kezdődik a Rájátszás! (Kelet)

- a keleti főcsoport első körének párosításai

Az NBA elérkezett a szezon legfontosabb szakaszához. A 82 alapszakasz-mérkőzést követően a keleti és a nyugati főcsoportok legjobb 8 csapatai feszülnek egymásnak, hogy megszerezzék a győztesnek járó trófeát.

Következő előretekintésünkben a keleti főcsoport párosításaival foglalkozunk!

eastern_playoff_masolata.jpg

 

Boston Celtics (1.) VS Chicago Bulls (8.)

A Boston már tavaly is meglehetősen jól muzsikált, a nyáron pedig Al Horford leigazolásával és Isaiah Thomas újabb szintlépésével még nagyobb esély nyílt számukra, hogy maradandót alkossanak keleten, és az utóbbi években zajló Cleveland-Toronto páros mellé "beszálljon" harmadikként a Kelet trónjáért folyó harcba. Ez olyannyira sikerült is, hogy a Clevelandet megelőzve végül meg is nyerték a keleti konferenciát.

A Bulls brutális vérfrissítésen esett át, elcserélték a klub korábbi ikonját, Derrick Rose-t, valamint Mike Dunleavy-t, szezon közben pedig Taj Gibson-t és Doug McDermott-ot, de távozott a klub alapemberének számító Joakim Noah is. Leigazolták azonban Dwyane Wade-t és Rajon Rondo-t, megszerezték Robin Lopezt, valamint Jerian Grantet. Gyakorlatilag teljesen új alapokra helyezték a csapatot, s a szezon elején egész pofás formáció látszatát keltették, ám később kiütköztek az óriási hiányosságok. Egyrészt úgy tűnt, hogy Fred Hoiberg taktikája kimerül abban, hogy pattogtassátok a labdát, majd Jimmy Butler vagy Dwyane Wade dobja rá, aztán lesz valami, másrészt a sikertelenség következtében megkezdődött egy rég látott széthúzás: Wade és Butler a fiatalokra panaszkodott, Rondo az edzőre, Hoiberg Rondora, a fiatalok az idősekre, s gyakorlatilag a kosárlabdán kívül mindennel foglalkoztak a felek. A szezon vége felé aztán Wade le is sérült, s olybá tűnt, hogy a Bulls idén is lemondhat a rájátszásról, frissítés ide vagy oda. Wade kiválását követően azonban megtáltosodott a csapat, s valódi playoff formát mutatva játszották le hátralévő mérkőzéseiket. Rondo igazi karmesterré, Butler dobógéppé változott, Nikola Mirotic is szintet lépett, s Robin Lopez és a kiegészítő emberek is összekapták magukat, melynek következtében Kelet 8. helyére futott be a csapat, megelőzve a remek tavaszt produkáló Miami-t.

A Boston remek, egységes csapat, úgy tűnik, minden klappol. Isaiah Thomas gyakorlatilag nem ismer határokat, a gárda önbizalomtól duzzad, azonban nincs nagy playoff tapasztalatuk. S bár a Bulls kissé szedett-vetett gárda látszatát kelti, azért Rajon Rondo és a felépülő Dwyane Wade személyében nagy rutin leledzik, így véleményem szerint a Boston remek szezonja ellenére meglepetésként már az első körben búcsúzni fog.

TIPP: Boston Celtics - Chicago Bulls 2-4

 hi-res-e47e5e8b7b0d52e316e5726968d42517_crop_north.jpg

 

Cleveland Cavaliers (2.) VS Indiana Pacers (7.)

A Cleveland a megérdemelt bajnoki címét követően sok változtatást nem eszközölt a nyár folyamán, az idény közben azonban szereztek játékosokat. Lebron James kampánya többé-kevésbé sikeres volt, minden idők egyik legobbja olyan játékosokat igazoltatott maga mellé, mint Kyle Korver, Deron Williams, vagy Andrew Bogut. Bár az ausztrál center 2 percet sem töltött a pályán, s már is lesérült a teljes szezonra, azért elég pofás kis csapat épült King James köré. A lehetséges opciók közül szinte csak azt nem "igazoltatta le", akit nem akarta csapat valahogy mégsem tudott összeállni. S bár James-ék egy meccsel maradtak le a keleti első kiemelés helyéről, a szezon második felében érezhetően komoly gondok akadtak a csapat háza táján. Kívülről úgy tűnik, hogy Tyronn Lue edzőnek halvány gőze sincs, hogy mihez kellene nyúlnia, James pedig egyedül kevés lesz a teljes rájátszásra. Kyrie Irving persze szintén kisegítheti, az irányító remekül játszott idén is, s emlékezzünk, nagy meccseket játszott a tavalyi nagydöntőben is, s az ő hárompontosával nyerték meg gyakorlatilag a döntő utolsó mérkőzését. Kevin Love talány, nem tudni, melyik arcát fogja mutatni, a brutális szerződéssel kitömött Thristan Thompson pedig nem igen mutatja meg, miért is érdemelte ki. (Mondjuk James talán tudna mesélni...)
A védekezésük teljesen szétesett az idény végére, s támadásaikban is kevesebb kreativitást lehetett felfedezni.

Az Indiana új edzővel vágott neki a szezonnak, s megszerezték többek között Jeff Teague-t a Hawks-tól, mely új impulzust adott a támadójátéknak. Az idény jelentős részében azonban nem úgy működött a támadás, ahogy azt Nate McMillan edző eltervezte, de a szezon végére azért kezdett összeállni, hogy kinek mekkora szerep jut majd benne. Paul George a csapat vezére természetesen továbbra is, s vezérletével végül ha nehezen is, de sikerült megszerezniük kelet 7. pozícióját, mellyel a tavalyi bajnokot kapták ellenfélként. Az utolsó meccsekre, és a rájátszásra visszatért a klub korábbi ikonja, Lance Stephenson, kinek jelenléte és személyisége azért felpaprikázhatja a hangulatot.

Hazai közönség előtt nyerhet meccset az Indiana, összességében viszont a jobb állomány miatt szerintem a Cavs biztosan behúzza az első kört.

TIPP: Cleveland Cavaliers - Indiana Pacers 4-2

lebron-james-paul-george.jpg

 

Toronto Raptors (3.) VS Milwaukee Bucks (6.)

A Toronto tavaly sem sokkal maradt el a Cleveland mögött, s idén is azonos mérleggel végeztek, ám ez most csak a 3. helyre volt elég. A tavalyi keretet egyben tartották, s a télen érkezett hozzájuk a védekező-specialista PJ Tucker, ill. a nyáron Orlandóba távozó, majd tovább cserélt Serge Ibaka, így mondhatjuk, hogy kitömték a hiányzó lyukakat.

A Bucksnál is történtek érdemi változások, a friss bajnok Matthew Dellavedovát, ill. a vajkezű Mirza Teletovicot is sikerült megszerezniük. Igen ám, de a tavaly szezon meghatározó játékosa, Khris Middleton több hónapra lesérült, Jabari Parker pedig ismételten ACL-szakadást szenvedett, így komoly problémákkal kellett szembenézniük. Az évről-évre egyre jobb produkciót nyújtó Giannis Antetokounmpo valósággal szárnyalt az alapszakaszban, remek statisztikái mellett az All-Star gála kezdőötösébe is beszavazták, borzasztóan jó szezont fut a future-MVP. Kulcskérdés, hogy miképpen fog muzsikálni a rájátszásban, s úgy gondolom klasszisa elég lesz mérkőzések eldöntéséhez. A kanadai csapattal ellentétben sok playoff-rutinnal nem rendelkeznek, és a játszótársak sem annyira összeszokottak.

A Raptors szerintem túlságosan egyben van ahhoz, hogy ne nyerje meg ezt a párharcot, viszont nem tartom kizártnak, hogy ki lesz maxolva a széria, hiszen a Bucks fiatalos lendülete sokáig kitarthat. Ám végül szerintem a Lowry-DeRozan duót nem tudják majd semlegesíteni, két egymást követő évben szerintem nem fog betlizni a páros.

TIPP: Toronto Raptors - Milwaukee Bucks 4-3

derozan_giannis.jpg

  

Washington Wizards (4.) VS Atlanta Hawks (5.)

A Washington tavaly nem fűzte be a hozzá fűzött reményeket, ezért komoly lépésre szánták el magukat: új edzőt szerződtettek, az Oklahoma Citytől távozó Scott Brooks lett a csapat új reménye. A szezon elején úgy tűnt, nem történt érdemi változás, a csapat bukdácsolt, nem keltették egy nagydöntő-esélyes csapat látszatát. (John Wall, a csapat kapitánya a szezon elején nagydöntőt vizionált csapatának). Az idény második felére azonban megtalálták a ritmust, s sorra hozták a győzelmeket, csere keretein belül pedig megszerezték Brandon Jennings-t és Bojan Bogdanovicot, s végül elég simán szerezték meg a keleti 4. pozíciót.

A Hawks-nál is történtek komoly változások, Dennis Schröder térnyerése miatt a csapat meg kellett, hogy szabaduljon Jeff Teague-től, ill. Al Horford is elhagyta az egyesületet a Celtics kedvéért. A korábbi években nagy formahanyatlást mutató center, Dwight Howard azonban úgy döntött, hogy szülővárosa csapatához ír alá a nyáron, s várhatóan itt is fejezi majd be karrierjét.
A változások ellenére elég jól kezdte a csapat a szezont, ezt követően azonban hullámvölgybe kerültek, kétségbeesésükben Kyle Korvert, legjobb kinti dobójukat is elcserélték, s Paul Millsap is sérüléssel bajlódott. Óriási leolvadást produkáltak a szezon végén, összehoztak egy 5 győzelemből és 12 vereségből álló szériát, s a teljes tanácstalanságban úgy tűnt, hogy akár le is csúszhatnak a rájátszásról. Ez azonban végül nem történt meg, Paul Millsap fellépülésével pedig új erőre kapott a csapat, s végül 43-39-es mutatóval zártak kelet 5. helyén.

A Wizards sokkal jobb formában van, mint ellenfele, a Wall-Beal duót pedig szerintem nem fogják tudni hosszú távon lefékezni.

TIPP: Washington Wizards - Atlanta Hawks 4-2

e5bb95a3bb3bb2c3f0afa4b0854151ba_crop_north.jpg

 

J

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://sportbetyarok.blog.hu/api/trackback/id/tr4812434011

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása